Vedd fel a kapcsolatot velünk

Szia.sk

Csatlakozz a Szeretet Forradalmához!

szia

Csatlakozz a Szeretet Forradalmához!

Hét nap, kilenc headliner a Nagyszínpadon, ahol beszél majd Jane Goodall, illetve Al Gore is üzen a Szitizeneknek a Love Revolution jegyében. Sziget augusztus 7-13-ig.

„2018-ban 10 milliárdot is meghaladta a Sziget Fesztivál költségvetése, a cég pedig – az összes többi fesztivállal együtt – sikeres évet zárt, közel 1,5 milliárdos adózott eredménnyel. Idén ismét jelentősen növeltük a fesztivál költségvetését, elsősorban a fellépők terén, de a kivitelezés minőségét is javítani szeretnénk” – kezdte a Sziget szokásos, a kezdetek óta immár 27. sajtótájékoztatóját Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője.

„Több szempontból is kimagasló az idei Sziget Nagyszínpadának felhozatala” –mondta Kádár.„Egyrészt a korábban elindított növekedési stratégiát követve a tavalyihoz képest fél milliárd forinttal megnöveltük a fő fellépőkre szánt összeget, ennek köszönhetően a hét fesztiválnapra kilenc headliner kategóriás előadót/zenekart sikerült elhoznunk, akik közül három fellépő díja is meghaladja az eddigi „csúcstartóét” – részletezte a főszervező.

Idén tehát két napon is előfordul majd, hogy a headliner-ek előtt is headliner játszik, mint pl. az utolsó napon a Foo Fighterst megelőző Twenty One Pilots vagy a szombati The National – Macklemore “kombó”.

„Az pedig külön öröm számunkra, hogy olyan aktuális világsztárokat sikerült idén felsorakoztatnunk, akik különböző műfajokban egy széles, változatos rajongói bázist ölelnek fel. Elég,ha csak a Post Malone – Ed Sheeran – Foo Fighters „ívet” említjük” – mondta a főszervező, hozzátéve, hogy a Foo Fighters ráadásul egy két és fél órás koncerttel érkezik a Szigetre. Kádár azt is kiemelte, hogy idén először, a Sziget Love Revolution kampányának elemeit megerősítve a Nagyszínpadon szerepet kapnak olyan, a szervezők által meghívott vendégek, mint például Dr. Jane Goodall ENSZ békenagykövet és környezetvédő, Emi Mahmoud költő, aktivista és UNHCR jószolgálati nagykövete, és videóüzenetben közvetíti gondolatait Al Gore, volt amerikai alelnök, a The Climate Reality Project elnevezésű civil szervezet alapítója. “Szeretnénk a magunk módján felhívni a figyelmet a Love Revolution legfontosabb ügyeire, és ehhez igyekeztünk a szó valódi értelmében vett “influenszereket” megnyerni. Bár egy fesztivált általában a világsztárok határoznak meg, a Sziget abban is kiemelkedik a nemzetközi mezőnyből, hogy a nálunk Nagyszínpadon túl is van élet, ahol a műfaji sokszínűség jegyében változatos programokat kínálunk idén is, mindenki örömére” – tette hozzá Kádár, aki elmondta azt is, hogy a kiemelkedő kínálatnak megfelelően nagy az érdeklődés az idei Szigetre és reményei szerint a tavalyi csúcslátogatottságot idén is hozni tudja az Sziget. „Jó hír, hogy május 9-ig még olcsóbban lehet jegyeket venni, s bár az Ed Sheeran napra már a napijegyek elkeltek, de még van olyan bérlet, amivel nem marad le a vásárló erről a koncertről sem”.

Még több szia

Felkapott mostanában

FEL