Vedd fel a kapcsolatot velünk

Szia.sk

Reklámfilm a csodálatos Csallóközről, azaz Kukkóniáról

tv

Reklámfilm a csodálatos Csallóközről, azaz Kukkóniáról

Discover Amazing Kukkónia!

A Kukkónia Polgári Társulás nemrégiben jelentette meg a Fedezd fel a csodálatos Kukkóniát – Discover Amazing Kukkónia! című reklámfilmet.

A Kukkónia a Csallóköz másik, kevésbé ismert, népi elnevezése. Két érdekes eredetmonda is kapcsolódik hozzá.

Az egyik szerint a tatárjárás idején a magyarok behúzódtak a tatárok elől a sziget hanjai (mocsarai, lápjai) közé a nádasokba. Egy bátrabb elment, hogy kikémlelje: elvonult-e már az ellenség. Váratlanul azonban tatár lovasok bukkantak fel előtte, s ő úgy megijedt tőlük, hogy még a búvóhelyen is, ahová hanyatt-homlok futott vissza, sokáig csak annyit tudott mondani, hogy “kukk, kukk”. Ezért gúnyolták a csallóközieket kukkóknak.

Egy másik változat vitába száll ezzel a tréfás magyarázó mondával. Eszerint a “kukk” nem a csuklásból ered, hanem jeladás volt, amivel a rejtőzködők a „tüzeshasú” békák, vagyis a vöröshasú unka (Bombina bombina) hangját utánozva (Kukk-Kó) felelgettek egymásnak, vagy hollétüket, esetleg az ellenség közeledtét tudatták egymással.

De nézzük most már a reklámfilmet a csodálatos Kukkóniáról:

Még több tv

Felkapott mostanában

FEL