Vedd fel a kapcsolatot velünk

Szia.sk

Juhász György lesz a Selye János Egyetem rektora

szia

Juhász György lesz a Selye János Egyetem rektora

A Selye János Egyetem Akadémiai Szenátusa valamint az egyetem akadémiai közössége november 28-án meghallgatta PaedDr. Juhász György, PhD. rektorjelölt bemutatkozását. Az ülés után a szenátus megválasztotta az egyetem következő rektorát.

Juhász György az akadémiai közösség előtt mutatta be terveit az elkövetkező időszakra. Prezentációját a szlovákiai magyarságot érintő demográfiai mutatókkal, valamint a magyar tanítási nyelvű iskolák, osztályok és diáklétszámok ismertetésével kezdte. „A diáklétszám finanszírozási probléma” – emelte ki a szlovákiai felsőoktatás egyik legnagyobb nehézségét.

img_8180

Az egyetlen teljes szervezettségű magyar nyelven oktató Szlovákiai felsőoktatási intézmény jelenlegi rektorhelyettese az ország felsőoktatási közegének jellemzőit is bemutatta, majd ezek lehetséges változásait összegezte. A képzéseket érintő terveknél kiemelte, hogy olyan tanulmányi programokat kell indítani a jövőben, melyek attraktívak és piacképesek. „Ezek megvalósításában a karokat mindenben támogatni fogom” – folytatta Juhász.

A tudományos tevékenységet érintő tervek kapcsán a rektorjelölt szerint fontosak lesznek a szakmai erősítések, a tudományos pályázatok és a nemzetközi kapcsolatok építése, főleg Nyugat-Európa felé. A bemutatkozásban a hallgatókat érintő tervek is felvázolásra kerültek, majd a rektor szerepvállalását is kifejtette Juhász György.

A prezentáció befejeztével az akadémiai szenátus tagjai feltették kérdéseiket, majd doc. RNDr. János Tóth, PhD., jelenlegi rektor is kérdezett, és méltatta a rektorjelöltet. „A jelölt úr minden olyan készséggel rendelkezik, amelyek egy jó vezetőnek szükségesek”- dicsérte rektorhelyettesét Tóth János.

“Szeretném megköszönni azoknak akik jelöltek, akik segítettek és legfőképpen a családomnak a támogatást” – zárta a bemutatkozó ülést a rektorjelölt.

A szenátus végül 15 igen szavazattal megválasztotta Juhász Györgyöt az egyetem rektorává. Juhászt várhatóan januárban nevezi ki hivatalosan Andrej Kiska köztársasági elnök, aki így februártól követheti a nyolc év után leköszönő Tóth Jánost a rektori székben.

Juhász György 1969. október 10-én született. Tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán matematika-kémia tanári szakon kezdte, majd rigorózus eljárásban a nyitrai Konstantin Egyetemen vett részt. Doktori címét szintén Nyitrán szerezte. 1992-től 2013-ig a Konstantin Egyetemen tevékenykedett, 2012-től pedig a Selye János Egyetemen dolgozik adjunktusként. 2013-ban a komáromi egyetem rektorhelyettesévé nevezték ki. Kutatási területe az elméleti kémia, valamint a kémia tanítás módszertana.

Juhász 2004 augusztusától parlamenti képviselőként is tevékenykedett (Csáky Pál megüresedett helyén), majd 2007 májusában újra letette a képviselői esküt, akkor a mandátumáról lemondó Gyurovszky László helyét vette át. A 2006 decemberében tartott önkormányzati választásokon Tardoskedd polgármesterének választották, mely tisztséget egy cikluson át töltötte be.

Forrás: bumm.sk

Olvasás folytatása
Hírdetés - AD22
Ezek is tetszhetnek...

Még több szia

Felkapott mostanában

FEL