Vedd fel a kapcsolatot velünk

Szia.sk

Új magyar találmány: Gipsz helyett 3D-s technológiával rögzíthetik a töréseket

lookmag

Új magyar találmány: Gipsz helyett 3D-s technológiával rögzíthetik a töréseket

Vastag gipsz helyett 3D-s technológiával rögzíthetik a töréseket egy magyar informatikus ötletének köszönhetően

Vastag gipsz helyett 3D-s technológiával rögzíthetik a töréseket egy magyar informatikus ötletének köszönhetően, aki finanszírozót keres a megvalósításhoz – írta csütörtökön a Népszabadság.

Molnár Miklós a napilap cikke szerint egy szoftver segítségével 12 óra alatt nyomtatta kis a csuklójára megfelelő szorítót. A projektben az új rögzítés tesztelésére a fővárosi baleseti központ mellett a kecskeméti megyei kórház és a szegedi egyetem traumatológiája is részt venne. A programhoz az uniós kutatás-fejlesztési pályázaton szeretnének pénzt nyerni.
Az előzetes számítások szerint egy kisebb 3D-s csuklórögzítő ára 10 ezer, egy nagyobb, bokarögzítő 15-20 ezer forintba kerülhet. Tóth Ferenc, a Péterfy Sándor utcai Kórház rendelőintézet és Baleseti Központ igazgatóhelyettes főorvosa, aki Molnár Miklóssal együtt dolgozik a projekten a Népszabadságnak azt mondta, a végtagszkennelés után néhány óra alatt elkészíthető az eszköz, amelyet akár hónapokig is lehet viselni. Súlya mindössze 50 gramm, de masszívabb és tartósabb, mint a most használt gipsz.

MTI

Olvasás folytatása

Még több lookmag

Felkapott mostanában

FEL